A Fidesz félresikerült plakátjának szereplőivel üzent a Néppártnak Guy Verhofstadt
„Néha jobb elengedni” – írta a mémmé váló poszterre az európai liberális párt elnöke.
„Néha jobb elengedni” – írta a mémmé váló poszterre az európai liberális párt elnöke.
Andreas Nick német képviselő a Reutersnek arról is mesélt, amikor egy magyar tisztségviselő megkérdezte tőle, Soros Györgytől kapja-e a pénzét.
A pártcsalád politikai gyűlésén szavazhatnak a küldöttek a Fidesz kizárásáról vagy tagságának felfüggesztéséről.
Interjút adott a Demokratának Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője, és ebben már azt taglalja, az Európai Néppárt mennyire elfordult alapelveitől például azzal, hogy Manfred Weber a CEU-t látogatta meg, és nem a Pázmányt vagy a Károlit. Hasznos idiótákkal pedig nem érdemes hosszú távon küzdeni.
Bocsánatkérő levelet írt Orbán Viktor azoknak a néppárti tagpártoknak, amelyeket megsértett, és amelyek a Fidesz kizárását követelik. Most ismertté vált a pontos szöveg. Az egyik megszólított belga flamand politikusnak ez nem elég.
A politikus a kormányplakátok leszedéséről és a CEU maradásáról beszélt a diákoknak.